Meghalt a nagymamám és nem értem, miért; nem tudom elfogadni, sem felfogni

Két napja nem tudok aludni.

A másik nagymamám nagyon rosszul van, ő már minden bizonnyal nem sokáig lesz velünk, az ő halálára felkészültem, már amennyire fel lehet készülni egy ilyenre.

Viszont ennek a nagymamámnak nem volt semmi komoly baja. Rendszeresen járt orvoshoz, laborra, az inzulint sok-sok-sok éve el is hagyhatta. Jött, ment, intézkedett, nemrég covid-ból frissen gyógyulva füvet nyírt, szellemileg is teljesen topon volt, tisztában volt a világgal.

Jártam nála, otthon, decemberben, puszit nem adott, nehogy elkapjon valamit, de megjegyezte, milyen jól nézek ki, végre híztam egy picit. Nem mondtam neki, hogy igen, vissza is akarom fogyni azt az 5-6 kilót, kíváncsi lettem volna, észreveszi-e majd a fogyást is, vagy csak kedveskedni akar. Jó kedve volt, nem volt letörve, főleg, ha összehasonlítom a másik nagymamámmal, ég és föld volt a kettőjük közti különbség, minden tekintetben. Mondta, hogy látta a TV-ben az új futópályát a Duna-parton, és kérdezte, voltam-e már ott futni.

Karácsony előtt elesett, megbotlott valamiben, combnyaktörést szenvedett, bekerült egy rehab intézetbe, gyógytorna, stb. Karácsonykor meg is látogattam, nem fájt semmije, rejtvényt fejtett, ugyanolyan jól volt mentálisan és szellemileg, mint bármikor máskor. Utána meg is beszéltük anyával, hogy mama mindent és mindenkit túlél.

Pár napja kaptam a telefont, hogy 2 hét rehab után átszállították egy kórházba, nincs jól, nagyon zavart állapotban van. Kapott gyógyszereket, infúziót, 1-2 nap múlva újra a régi volt, de ez gyorsan el is múlt (talán már másnap?), ismét zavart lett, lekötözték, furcsán és furcsaságokat beszélt.

Utolsó látogatásakor az orvos közölte, hogy napjai vannak hátra, majd a kórterembe belépve láttuk, hogy már nem is él...

A zárójelentést én nem láttam, állítólag hosszú, de nem volt infarktusa, a CT negatív, az értékei sem rosszak, már amit ki tudtunk szedni belőle. Nyilván orvosnak kell majd megmutatni, a veseértékek is jók, a másik nagymamáménál sokkal jobbak.

A család szeretett volna boncolást, az orvos nem látta indokoltnak, hát öreg volt már. Ennek ellenére ragaszkodtunk a boncoláshoz.

Mire lehet számítani? Két napja nem tudok aludni, egyszerűen nem tudom felfogni, hogy elment, nem értem, mi történt, nem tudom, mit csináltak vele, bántották-e, voltak-e fájdalmai; tényleg teljesen rendben volt és mindenkit hirtelen ért a halála. Nem értünk semmit. Mitől lesz valaki zavart, mitől kezd el olyan dolgokat képzelni, amik nincsenek is ott? Hogyan tud ekkorát romlani az állapota gyakorlatilag egyik napról a másikra? Egyik nap még szellemileg abszolút a topon van, sok huszonéves is megirigyelhetné, a demenciának jelei sincsenek 80+-osan, a másik nap furcsa dolgokat lát és úgy beszél, mint egy kisgyerek, aztán hirtelen meg is hal. Nem tudom felfogni, ami történt, nem tudom elhinni, hogy elment. Nem értem, hogy miért. A másik mamánál érteném és érteni is fogom, de nála egyszerűen nem megy.

Köszönöm, ha elolvastátok, esetleg ha tudtok bármit írni, ami segíthet ezt elfogadni, azt is. Három napja csak bambulok magam elé és/vagy sírok. A két nagypapám már meghalt, az ő halálukat el tudtam fogadni, de most nem tudok mit kezdeni ezzel a mostani helyzettel... Amikor anya felhívott, hogy meghalt a mama, azt hittem, hogy a másikra gondolt...

F r i s s í t é s

A temetéssel kapcsolatban már minden el volt intézve (temetés, tor, istentisztelet, gyászjelentés, stb), a temetkezési vállalkozónál meg is kérdezték, miért kértünk boncolást, úgy is csak odaírnak valamit... A boncolás megtörtént, a kórház meggondolta magát, mégis ő maga kezdeményezte. Most a rendőrség leállíttatta a temetést, saját boncolást akarnak (igazságügyi orvosszakértő vagy nem is tudom, mit mondtak, már szita az agyam; az egész megyében nincs egy olyan ember sem, aki ezt lefolytathatná), szóval teljes a döbbenet. Nem tudom, ez mit jelent...

Nem ígérem, hogy válaszolok mindenkinek, de köszönöm a kedves szavakat, nem gondoltam, hogy ilyen sok hozzászólást fog kapni ez a poszt; illetve köszönöm, hogy ilyen sokan megosztottátok a saját történeteteket, szomorú, hogy ez ilyen gyakori :(