Hogyan kezeljem a nárcisztikus anyámat karácsonykor?

Idén tudtam végre elköltözni anyámtól, aki az életem eddigi 28 karácsonyát tönkrevágta a nárcizmusával, illetve azzal, hogy ilyenkor hetekig nyomatja az “utálom a karácsonyt, ezért másnak is legyen jó szar” hozzáállását.

Most, hogy a 29. karácsonyomat végre nélküle töltöm, azt a taktikát tervezem bevetni, hogy a sértődés elkerülése érdekében bár lemegyünk hozzá, de csak 1-2 órára, aztán kalap, kabát. Nagyon fontos neki, hogy 24-én menjünk, mert ha a páromnak és anyósoméknak is sokkal jobban menedzselhető módon 25-én mennénk, akkor összedőlne a világ… Mint mondtam, utálja a karácsonyt, de ha szenteste nincs együtt a család (erre még visszatérek), azt képtelen elviselni.

Meghallgatjuk, hogy anyám a legbetegebb, legszerencsétlenebb, legmagányosabb ember a bolygón, amiért én merészeltem kilépni a toxikus, nárcisztikus bűvköréből, illetve hogy ő mennyire utál mindent, ami ehhez az ünnephez kötődik, majd elmeséli százezredik alkalommal is, hogy 12 évesen egy lángost kapott ajándékba, na meg nekik az volt az öröm, ha egy-egy narancsot vagy a karácsonyfát kaphatták, ezért nem készül senkinek semmivel, viszont tőlünk elvárja az ajándékot.

Az egész “családi ünneplésben” pedig az a vicc, hogy anyám megoldotta, a bátyámmal véletlenül se fussunk össze, mert azt hallucinálja, hogy tesóm kiakadna, ha a párom is ott lenne, mert “ő nem családtag”… 🤢 Persze ilyesmiről szó sincs, mert a bátyám szerintem nem problémázna, pláne úgy, hogy én közel 10 éve vagyok együtt a párommal, csak anyám víziói szerint a bátyám nem tudja elviselni, hogy meleg vagyok, így aztán férfivel élek együtt. A tesómnak pedig úgy állítja be az egészet, hogy nekem pont nem jó akkor, amikor ő megy hozzá.

Megéri egyáltalán meglátogatni anyámat? Beszéljek tesómmal, hogy nem miattam nem találkozunk szenteste?