Az első kutyám súlyosan megsérült és mindjárt megőrülök, ti hogyan kezeltétek a szituációt ha volt ilyenben részetek?

Bocsánat, de annyira felzaklatott a dolog, hogy valahova ki kell írnom magamból, mert ezt önmagamban valahogy nem tudom lekezelni és ez talán segít. A felismerhetetlenség kedvéért ezt egy alt account-ról írom, így nem fogok tudni azonnal reagálni, de amint felszabadul 1-2 percem egyedül mindenképpen elolvasok mindent.

A főszereplőnk egy 4 és fél éves tacskó. Röviden annyi a történet, hogy a napokban a kutyám a család állítása szerint (én ugyanis kollégista vagyok) elkezdte rágni a fenekét ezért elvitték dokihoz, ahol kiderült, hogy valamibe beleült a drágája. Kapott egy innyekciót, de ekkor még nem aggódtam annyira, mivel ez a továbbiakban egy egyszerű kenőccsel orvosolható. Azonban tegnap amikor hazaértem már azzal fogadtak, hogy újra el kellett vinni dokihoz a kutyát, mert húzta a lábát, nem akart menni stb. Kiderült hogy gerincsérve van. Ez annyira felhúzott, hogy azóta egy csomóban van a gyomrom, alig tudom magam egyben tartani (amire viszont nagy szükség lenne) és hasonló "tünetek" szenvedek, ráadásul ma már nem is használta a hátsó lábait.
Ugye a "tacskó bénulás" nem véletlenül kapta ezt a nevet:(
Elvileg jövő héten derül ki hogyan alakul szegényem sorsa, de ha neki úgy a jobb akkor a doki valószínűleg véget vet a szenvedésének. Neki ebben az esetben ez lesz a legjobb, de nekem nagyon nehéz lesz, és nem tudom hogyan tudnék erre lelkileg felkészülni. Ezért született meg ez a kiírás.

Ez a kis szőrgombóc húzott ki egy gyász által okozott elég komoly depressziós időszakomból, egy négylábon járó szeretett csomag, és egyszerűen jelenleg nem tudom elképzelni azt a rövid időmet amit itthon töltök nélküle. Illetve itt játszik az is, hogy mivel kollégista vagyok egész héten kimaradok az itthoni dolgokról, így ha meg is tudom mi történt vele nem tudok még csak elbúcsúzni sem (bár NAGYON remélem, hogy nem lesz erre szükség). Amióta csak láttam szegény állapotát akár hányszor csak meglátom bőghetnékem van, s sajnos elég sokszor nem tudom magamban tartani a könnyeimet. Egy életerős kiskutya, még ilyen állapotban is megy mint a gép, csóvizik, vigyorog, ugat, de a hátsó lábait nem használja.

Szerintetek hogyan tudnék felkészülni akár jó akár rossz kimenetelre lelkileg, és hogyan tudnám maszkolni azt ahogy érzek bellül, hogy se itthon (kisgyerek családtag miatt), se a kollégiumban ne látszódjon rajtam, hogy mennyire kivagyok idegileg/lelkileg (mert jelenleg teljesen labilis vagyok, folyamatosan rosszul vagyok és egyfolytában kerülget a sírógörcs)?
Illetve ha van bármilyen kérdésetek szívesen megválaszolom, ha az segít a "cél elérésében".

Mint említettem a diszkréció miatt nem tudom folyton nézni ezt a fiókot, de amint van egy kis én-időm azonnal rá fogok nézni és a lehető legtöbb kommentre válaszolok/elolvasom.

Előre is köszönöm a rám és a problémámra szánt időtöket:)